"Ösztönzés másképp"

Részlet Daniel H. Pink Motiváció 3.0 Ösztönzés másképp című könyvéből.

„A múlt század közepén két fiatal tudós olyan kísérleteket végzett, amelyek megváltoztathatták volna a világot. De nem tették. Harry F. Harlow, a Wisconsin Egyetem viselkedéskutató professzora az 1940-es években létrehozta a világ első olyan laboratóriumát, ahol a főemlősök viselkedését tanulmányozták. Egy szép napon, 1949-ben, Harlow és két kollégája 8 rhesusmajom részvételével belekezdett egy kéthetes kísérletbe, amely során az állatok tanulási képességeit vizsgálták. Egy egyszerű, mechanikusan megoldható feladatot találtak ki számukra, amelynek illusztrációja a következő képeken látható. A zár kinyitása három lépésből áll: 1. ki kell húzni a függőleges pöcköt, 2. el kell húzni a kampót, és 3. fel kell hajtani a fémlapot. Nekünk ez gyerekjáték, de egy aprócska kísérleti majomnak kihívás értékű feladat

A zárat betették a majmok ketrecébe, és figyelték, hogyan reagálnak – illetve így készítették fel őket a második hét végén esedékes problémamegoldó tesztekre. De nem kellett két hetet várniuk, mert rögtön valami furcsa dolog történt. A majmok, anélkül, hogy a kutatók sürgették vagy kényszerítették volna őket, koncentráltan, eltökélten és – úgy tűnt – élvezettel kezdtek bíbelődni a zárral. És pillanatok alatt rá is jöttek, hogyan működik a szerkezet. Amikor a kísérleti időszak utolsó két napján Harlow elvégezte a teszteket, a majmok már nagyon ügyesek voltak. Rendszeresen és villámgyorsan oldottak meg ilyen és ehhez hasonló feladványokat: a rejtvények kétharmadában kevesebb, mint egy perc alatt „törték fel a kódot”.

Ez azért már egy kicsit furcsa volt. Senki nem mutatta meg a majmoknak, hogyan kell kihúzni a pöcköt, elhúzni a kampót és felnyitni a fémlapot. És a sikeres megoldásért nem kaptak sem ételt, sem dicséretet, de még egy kis tapsot sem. Ez pedig ellentmondott mindannak, amit addig a főemlősök – akár a fejlettebb agyú, kevésbé szőrös, embernek nevezett főemlős – viselkedéséről tudtunk és gondoltunk. A tudósok akkoriban úgy vélték, hogy viselkedésünket két tényező motiválja. Az egyik a biológiai motiváció. Az emberek és az állatok esznek, hogy csillapítsák az éhségüket, isznak, hogy oltsák a szomjukat, és szaporodnak, hogy kielégítsék nemi ösztöneiket.

De itt nem ez történt. „A megoldásért nem járt étel, víz vagy szexuális kielégülés” – írta Harlow.1

Viszont a másik ismert motiváló tényező sem magyarázta a majmok különös viselkedését. Míg a biológiai motiváció belső késztetés, addig a másik motiváló tényező kívülről fejti ki hatását. Ez pedig nem más, mint a jutalmazás, a büntetés, és amit a környezetünktől kapunk egy-egy megnyilvánulásunkért. Ez fokozottan igaz az emberre, aki tökéletesen reagál az effajta külső ingerekre. Ha megígérik, hogy fizetésemelést kapunk, keményebben dolgozunk.

Ha esélyes, hogy ötös dolgozatot írunk, többet tanulunk. Ha megfenyegetnek, hogy csökkentik a fizetésünket, ha késünk vagy rosszul töltünk ki egy papírt, akkor biztos, hogy időben érkezünk vagy akkurátusan kitöltünk minden mezőt. De ez sem magyarázza a majmok reakcióját. Szinte hallani, ahogy Harlow a fejét vakargatta, miközben leírta, hogy „az ebben a vizsgálatban tapasztalt magatartás felvet néhány érdekes, a motivációelméletekkel kapcsolatos kérdést, hiszen speciális, illetve külső ösztönzők nélkül sikerült jelentős tanulást elérni, és a hatékony teljesítményt fenntartani”.

De akkor mi lehetett ez?

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához Harlow egy szokatlan elmélettel állt elő, amely leleplezte a harmadik motiváló tényezőt:

„A feladat teljesítése belső jutalmazást adott.” A majmok egyszerűen azért oldották meg a rejtvényt, mert ez az elégedettség érzésével töltötte el őket. Élvezték a feladatot. És ez az élvezet volt az ő jutalmuk.

Már ez az elgondolás is radikálisnak számított, ám ami ezutántörtént, az csak fokozta a zavart és további vitákat generált….”